Minden körülmények között meg kell védeni a rezsicsökkentést és javítani kell a bérből és fizetésből élők anyagi helyzetén – egyebek között erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-KDNP Mezőkövesden tartott frakcióülésének első napján a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetőjének tájékoztatása szerint. A tanácskozáson a kormányfő kiállt a megélhetési bevándorlás visszaszorításának szükségessége mellett is.
Rogán Antal csütörtökön az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta, túl vannak egy jó hangulatú és vidám frakcióülés első napján, amelyen a kormányfő politikai helyzetértékelését vitatták meg. Ennek legfontosabb eleme az volt, hogy Orbán Viktor meghatározta a következő 3 és fél év legfontosabb feladatát, azaz, hogy a bérből és fizetésből élők anyagi helyzetén javítsanak – ismertette a frakcióvezető. Elmondta, erre úgy kell törekedni, hogy lehetőség szerint munkából minél többen és minél jobban tudjanak megélni. Hozzátette, a kormányzás elmúlt években képviselt céljait fenntartják: segély helyett továbbra is munkát kell adni az embereknek, és törekedni kell a teljes foglalkoztatottság megvalósítására.
Minden körülmények között meg kell védeni a rezsicsökkentést, egyrészt az Európai Unió azon törekvéseivel szemben, amelyek megakadályoznák az irányított energiaárakat, másrészt gondoskodni kell arról, hogy elegendő és olcsó gáz jusson Magyarországra a következő években is – folytatta az elhangzottak ismertetését Rogán Antal. Tájékoztatása szerint beszéltek arról, hogy az adósrabszolgaságtól sikerült az embereket megvédeni, de ezt a munkát be kell fejezni, és végig kell vinni a bankok elszámoltatását.
A kormányfő fontosnak nevezte – ismertette Rogán Antal –, hogy féken kell tartani az árakat; ezt elérték az elmúlt években, de továbbra is törekedni kell rá. Emellett folytatni kell a munkahelyvédelmi akciótervet, hiszen ezen keresztül tudtak az elmúlt években megvédeni és teremteni nagyon sok munkahelyet, illetve ezzel tudják segíteni a kis- és nagyvállalatokat. A frakcióvezető közlése szerint a tanácskozáson elhangzott, hogy a nemzeti önbecsülés egyre erősödik és a magyar emberek elvárják, hogy mindig, méltó módon álljanak ki a nemzeti érdekekért.